Sólyom őrs beszámolója a 2005-ös hegyesdi táborról
 

Pénteken eljött a nagy nap, mindenki izgatottan gyülekezett a plébánia területén. Mindenki serényen dolgozott, hogy minél előbb elindulhassunk, mivel esőt mondanak Hegyesen. Miután mindent bepakoltunk az ifákba, és megvolt az utolsó búcsúzkodás szüleinktől, oktatási négyszöget csináltunk gyorsan, a tisztek vezénylésével. Az őrsvezetők jelentettek, majd meghallgattuk a táborról egy-két fontosabb információt. Ezek után elénekeltük a cserkészindulót, s minden őrs az indulója éneklésével elindult a buszhoz. A busszal nem álltunk meg sehol, mert talán ez a tábor volt eddig a legközelebb, így elég gyorsan odaértünk. A teherautóról elég hamar lepakoltunk, és nekiálltunk fölépíteni a közösségit. Ezek után kerültek felépítésre: konyhasátor, raktársátorok, tisztek sátrai, és végül az őrsi sátrak. Közben egy kisebb csapat megépítette a fontosabb tábori építményéket, ami elég nehéz volt, mivel, sajnos sok helyen elég köves volt a föld. Ezek után minden őrsnek el kellett kezdenie építeni a körletét, ebből is azokat, amelyekre az eső miatt a legnagyobb szükségünk van, példának okáért a legfontosabbra, az árkolásra.

 
    A tábor mintegy egy medencében, úgy helyezkedett el a környéki dombok között, közel egy bányatóhoz, amiben a tábor utolsó napjainak az estéjén rendszeresen fürödtünk. A tábor egy jó tíz percnyire volt a várostól.

   Az indulással kezdve az első két nap, csak azzal foglalkoztunk, hogy a tábor, és az őrsi körletekben szinte minden hasznos megtalálható legyen. De ez is csak nehezen volt megoldható mivel a tábor első felében gyakoriak voltak az „égiháborúk” a tábor felett. Így elég sok programváltoztatásunk volt.

   A harmadik napon vasárnap azonban azért elkezdődtek valamelyest. Erre nyomatékot adott a délelőtti Istentisztelet Hegyesd város templomában. Ez alkalom után még volt forgószínpad, ami főleg csomózásból, és dalok tanulásából, és ezek énekléséből állt. Délután még beterveztünk egy számháborút, ami mint mindig nagy izgalommal és örömmel telt el.

    Hétfőn aztán tényleg beindult az élet. A mai program a keretmesénkhez tartozó szituációt foglalt magába: őrsönkét visszafoglalni a kicsi, és romos Hegyesd várát. Ez az építmény, hiába tűnt messzinek, elég közel volt a táborunkhoz, de azért eltartott egy ideig, mint ahogy később kiderült, az egész hegyet megkerülve kellett felmenni az eső által megnedvesített ösvényen. Itt miután egy csomó tobozzal visszafoglaltuk a várat, útbaigazítást kaptunk a vár régebbi állapotáról, amiből kiderült, hogy maga a vár fénykorában nem is volt olyan kicsi. A visszaút egy kicsit izgalmasabb volt, mivel egy sokkal meredekebb, és sárosabb helyen kellet lemásznunk, így sokak számára, ez inkább egy téli szánkózás élményével volt egyenértékű. De azért persze mindenki épségben visszatért a táborba, maximum egy kicsit sárosan.

    A keddi nap nem indult olyanizgalmasnak, mint amilyenné vált. Egy nap munka és játszás  után, legszebb álmainkat törték meg a siófoki cserkészek támadása. Mint kiderült egy profi előadással, és jelmezekkel készültek. Ők a honfoglaló hét vezért alakították, és a mi feladatunk az volt, hogy bebizonyítsuk feladatokkal a tudásunkat, és bátorságunkat. Amit végül is egy kard odaadásával háláltak meg. ez után mindenki jókedvűen tért vissza a sátrába, hogy folytassa az álmát ott ahol abbahagyta.

   A hatodik napon Tapolca város megismerése volt a feladatunk, amit őrsönként kellett teljesítenünk. E feladat alatt megtudtuk hol élt volt parancsnokunk, és a város több nevezetességét. Így kellett megválaszolni a kérdéseket, és minél több pontot szereznünk.        

      Csütörtökön inkább egy kicsit pihenősebb napunk volt, délelőtt őrsi búvóhelyépítés, úgy hogy a tisztek minél később találjanak meg minket. Ez után akadálypálya, amit az idősebbek csináltak, és ahol az eddzedtebbek fel tudták mérni egymás ellen mérni erejüket. ezek után tűzrakási módszereket néztünk, majd később méta és számháború.

       Pénteken egy kisebb, de keretmeséhez tartozó akadálypályán vettünk részt, ami inkább a tudásunkat tette próbára. Útjelektől kezdve a sípjelekig mindent kérdeztek, de betartva a keretmese lényegét. Az út egy kicsit emelkedős volt de rövid.

       A kilencedik napon, szombaton, eljött a nagyportya napja. Feladatunk Csobánc várának visszafoglalása. Az odautat meglepően gyorsan megtettük, és fel is másztunk a várhoz. Itt megebédeltünk, és meghallgattuk a vár történelmét. A visszafelé út egy kicsit komplikáltabb volt, mivel csak most tudtuk meg, hogy nem mindjárt a táborba megyünk, hanem egy „kis” kerülővel valamilyen forráshoz, ami egy elég eldugott helyen volt. Így betartottuk a nagyportya idejét. A forrás egy kis csövön kifelé törő vizet jelentett, aminek a hűs vizével szerencsére megtudtuk tölteni az üres kulacsainkat, innen már elég könnyen hazamentünk. S nem is esett rosszul ez a portya senkinek. Ma este tartottuk meg a meseerdőt, mivel másnap egy-két főszereplőnek el kellett mennie, a mese végén megtaláltuk az árulót, és kikergettük a törököket kicsi hazánkból.

      Az utolsó előtti nap, vasárnap délelőtt megint szentmisére mentünk, csak most egy kicsit távolabbi városba, mise után megtudtuk, hogy a közeli erdőbe teszünk látogatást, és megnézzük egy zárda romjait, ami egy kőből és egy emlékoszlopból állt. . Mivel egy nap és hazamegyünk, meghallgattunk egy vadászt, és megtanultuk tőle a vadászat alapjait, és elveit. Ezek után megtanultunk papírsárkányt csinálni, és a nap hátralevő idejében meg eregettünk. Este még lebontottuk a körleteket, hogy másnap reggel ezzel már nem legyen gondunk.

       Eljött az utolsó nap, véglegesen lebontottuk a sátrakat, és elkezdtük a cuccainkat egy helyre pakolni, hogy ha megjön az ifa, akkor könnyebben fel tudjunk pakolni. Miután felpakoltunk, megtartottuk a táborzárást. Ez után felszálltunk a buszra, és mindenki egy kicsit üresnek érezte a szívét miután rápillantott az üres táborhelyünkre.

                                                                                                              Csere Kálmán